Karácsonyi klip forgatás az irodában

A cég munkatársai számára egy izgalmas, szórakoztató karácsonyi programot kínálunk, sok-sok nevetéssel és a közös produkció élményével. A csapat néhány óra alatt leforgatja a közös karácsonyi videoklipjét, melynek egytől-egyig mindenki részese. Christmas lipdub

Az előzetes dalválasztást követően trénereink segítik a vidám produkció létrejöttét, a felvételt profi operatőr készíti.

A munkatársak kisebb csoportokban, párokban vagy egyénileg egy-egy szövegrészletet kapnak, melyet a kamera előtt kell megjeleníteniük. A felvétel lényege, hogy egyetlen snittet készítünk, amint felhangzik a kiválasztott sláger, a kameraman elindul az első csapattól az utolsóig és rögzíti a kitalált jeleneteket. A klip alatt az eredeti dal szól majd.

A közös alkotás öröme karácsonyi hangulatban

Karácsonyi programunk keretében egyszínes, illatos alkotóműhelyt varázsolunk a csapat által meghatározott helyszínre. Az itt elkészített tárgyak saját készítésű, személyes ajándékok lehetnek szeretteik számára, vagy méltó díszeivé válnak az irodának. alkot karcsony

Az alkotóműhely tevékenységeit a csapat igényei illetve összetétele alapján úgy állítjuk össze, hogy abban mindenki (nők és férfiak, fiatalok és idősebbek egyaránt) megtalálhassa a kedvére valót.

Az alkotó munkát hasonló programok vezetésében jártas iparművészek segítik, akik garantálják, hogy az elkészített tárgyak igazán szép és minőségi ajándékok lesznek. 

Változatos tevékenységekkel ismerkednek meg a résztvevők, melyek között fellelhetőek a modern és hagyományőrző technikák is. Az elsajátított új tudást a munkatársak aztán otthon, családi körben is kipróbálhatják, továbbadhatják.

„A karácsonyi csoda a szívedben lakik.” (Polar Expressz)

 

A karácsony az év legmeghatározóbb ünnepe, melyet az egymásra való odafigyeléssel, egy jó ügyért való közös összefogással tudunk igazán különlegessé varázsolni. jatekgyar

Karácsonyi programajánlatunkban a résztvevők egy igazi Játékgyárat alkotnak, ahol ajándékokat és játékokat készítenek a rászoruló gyermekek számára. A saját kezűleg összerakott és dekorált ajándékokat a program végén közösen adjuk át egy adott intézmény képviselője számára.

Az ajándékok készítése önfeledt, vidám és kreatív tevékenység, mely nem igényel különleges kézügyességet.  A játékok bizonyos elemeit előkészítjük, így a programon sok esetben az összeállítás és a dekoráció valósul meg. A különböző típusú tevékenységek között minden munkatárs megtalálhatja a neki leginkább tetszőt, melyben hasznosnak érzi magát. 

Maradandó élmények, vidám pillanatok

csal1 300

Egy nap az évben, ami az önfeledt szórakozásról és a tartalmas kikapcsolódásról szól!

Az általunk szervezett családi napokon minőségi időt kínálunk minden résztvevőnek, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Egyedi igények alapján összeállított program koncepciónkat a sokszínűség, az élményteliség és az interaktív programok jellemzik.
Tapasztalt, lelkes szervezőinkkel igyekszünk a megrendelő minden elképzelését megvalósítani. Ami igazán megkülönböztet minket másoktól, az a közösségformáló és egészségtudatos hozzáállásunk

Harmónia testben és lélekben

eg1 300

Egészségünk az egyik legnagyobb kincsünk, ennek megőrzésére a munkahelyeken is érdemes figyelmet fordítani. Rohanó világunkban sajnos kevés időt szánunk erre, ezért különleges ajándék, ha egy napot az évben csak ezzel foglalkozunk.

Munkahelyi egészségnapunk keretében olyan programot ajánlunk, ahol a középpontban a testi-leki egészség megőrzése, az egészség-tudatosság megerősítése áll. Az egészség megőrzését holisztikus megközelítésből járjuk körbe, így a táplálkozás, a mozgás és az életmód is egyaránt fontos szerepet kap. A program során a munkatársak számára egészséges, bio alapanyagokból készült, dietetikusok által is ajánlott ételeket és italokat kínálunk. Mindemellett lehetőség nyílik a saját egészségi állapotuk feltérképezésére, szakemberekkel való konzultációra, különböző egészséges mozgásformák kipróbálására és persze a pihenésre, feltöltődésre.

Nagyszabású céges rendezvény, ahol a mozgás és az egészséges életmód kerül a középpontba. Lehetőség nyílik a klasszikus és az újdonságnak számító sportágak kipróbálására, sportversenyekben, vetélkedőkben és izgalmas erőpróbákon való részvételre. A sokszínű programlehetőségek közül mindenki megtalálja a neki tetszőt. Nagy létszámú programok esetében is készülünk olyan elemekkel, ahol az összes résztvevő egyszerre éli át a mozgás örömét.

Kérje részletes, testreszabott programajánlatunkat!